Boltunkról | Agas Szőnyeg
Szőnyegáruházunk története
1992-ben alapítottuk üzletünket, mely a rendszerváltás utáni időkben Magyarországon az első magánkézben lévő szőnyegszalon volt. A céget azóta is a magyar alapító-tulajdonos vezeti. Boltunk 1997-ig a Paulay Ede utcában működött, majd átköltöztünk a tágas és modern Hajós utcai üzlethelyiségünkbe, mely egy XIX. század végén épült bérpalotában helyezkedik el. Itt két szinten - háromszáz négyzetméteren - több mint félezer szőnyegből álló kínálattal várjuk kedves vevőinket. 2022-től haladva a korral, már csak online értékesítünk szőnyeget.
A szőnyeg készítő országok
Szőnyegeink Irán (a régi Perzsia), Törökország, Afganisztán, Pakisztán, India és a Kaukázus területéről származnak. Ezek között nemcsak városi manufakturális, hanem falusi és nomád készítésűek is akadnak, így minden kedves vásárlónk megtalálhatja a stílusban és minőségben neki tetsző darabot. Arra is törekszünk, hogy szőnyegeink mindenféle méretben, színben képviselhessék az adott területek hagyományait és jellegzetességeit. A közvetlen kereskedői kapcsolat révén - árainkat sikerül alacsony szinten tartani, így máig az egyik legkedvezőbb árfekvésű szőnyegszalon vagyunk Magyarországon. Nemcsak a nagy választék miatt érdemes felkeresni boltunkat, hanem azért is, mert a nálunk vásárolt szőnyegeknek minősége és művészeti értéke igen magas szintű. Erről vevőink kérésére certifikátot is kiállítunk. Igyekszünk gyakran újuló választékkal kedves vásárlóink rendelkezésére állni, hogy a legkifinomultabb ízlést is kielégíthessük.
Szőnyeg kínálatunk
A szőnyegek mellett árulunk még különböző keleti, illetve nomád törzsi szőtteseket is azaz Kilimeket, melyek változatosságuk, valamint kedvező árfekvésük miatt igen népszerűek vevőink körében. Nagy választékkal rendelkezünk kézzel hímzett és díszített ágytakarókból, falikárpitokból, illetve díszpárnákból. Online üzletünkben, így azaz "Szőnyeg bazárunkban" különleges keleti mintájú gépi perzsa szőnyegek között válogathat az érdeklődő. Ezek A poliészter szőnyegek Törökországban és Iránban készült. Aktuális exkluzív szőnyeg kínálatainkról a kézi csomózású szőnyegek menüpont alatt, illetve facebook-oldalunkon lehet folyamatosan tájékozódni.